A sorozatgyilkos sánta kutyája
Az ellenzék legnépszerűbb, legfelkészültebb pártja
kormányzásra készül,
van róla elképzelésük,
van hozzá programjuk,
már több mint egy éve
árnyékkormányuk is.
Már a részleteket dolgozzák ki és most kampányt indítottak
melyben leleplezik a
miniszterelnök hazugságait.
Ez eddig dicséretes,
rendben is van.
Bármelyik működő parlamenti demokráciában az itt feltárt ügyek töredéke is a regnáló kormány biztos bukását eredményezné.
Csakhogy...
Csakhogy ahol nincsenek már meg
a jogállami keretek,
ahol a kormány senkinek sem tartozik felelősséggel,
ahol nincs vezető csak uralkodó
ott,
ott mindez mit sem ér...
Hazudott a miniszterelnök,
na és?
Ez már rég alatta van a társadalmi ingerküszöbnek.
Hiszen akiket ez még felháborít
azok ezt pontosan tudják
kampány nélkül is,
a kiábrándult, fásult milliókat ennyi nem fogja megmozdítani,
a fanatikus hívők számára meg nincs az megdönthetetlen bizonyíték mely hatására kiábrándulnának a bálványukból.
Van kidolgozott kormányprogram, felkészültek az ország vezetésére.
Ok.
Viszont,
a mai Magyarországon ez már semmit sem oszt vagy szoroz
a kormányra kerüléshez.
(A Fidesz hosszú ideje nem fecsérli az idejét ilyesmire, mégis stabilan övék minden hatalom.)
Vagyis
nem kormányprogram kell a hatalomra kerüléshez,
hanem hatalom kell a program végrehajtásához.
A diktatúra ellen
a demokrácia eszköztárával fellépni és hazugságot bizonygatni, körülbelül annyira hatékony mint ha egy sorozatgyilkos ellen a legsúlyosabb vád az lenne, hogy többször is átment a piroson...
Illetve,
azt a kutyát amelyiket majdnem olyan könnyen utolérhetjük mint azt a bizonyos hazug embert
nem feltétlenül érdemes a sántasága miatt kezelni
amikor
az már nyilvánvalóan veszett.
És félreértés ne essék
ezzel nem a DK-t akarom szidni vagy ekézni,
a kétségeimet akarom kifejezni
mert nem látom az esélyét,
hogy az általuk választott út kormányváltáshoz vezethetne.
Persze
nem tudom, hogy
mi a pontos elképzelésük,
így hát
többször is megkérdeztem,
de
egyszer sem kaptam választ.
Tehát csak a tetteikből tudom levonni a következtetéseimet.
Például, hogy
inkább dominanciára törekednek a többi ellenzéki felett a valódi megegyezés helyett.
Hogy
az intenzív párt építés közben nem tőrödnek az óhatatlanul megjelenő megélhetési politikai kalandorok kiszűrésével.
Hogy
felelősen gondolkodó emberek helyett sokkal inkább feltétel nélküli rajongókat várnak a tagjaik sorába.
És, hogy
a jelenlegi stratégiájuk eredményeként nem kerülhetnek a kormány
csak őfelsége ellenzékének az élére.
Ezért
teszem közzé a kritikai észrevételeimet, és
ezért nem tudom nyugodt szívvel támogatni azt
ami szerintem a rossz irány.
Persze, még így is
a többi ellenzéki párttal ellentétben nekik legalább van elképzelésük,
és tesznek is érte.
Párbeszédre lenne szükség.
(Örülnék neki
ha tényekkel, adatokkal, észérvekkel tudnák megcáfolni a következtetéseimet,
vagy
ellenkező esetben képesek lennének változtatni.)
Mert,
nem nagy teljesítmény 15 valótlan állítást összeszedni egy beteges hazudozótól
(15 igaz mondáshoz már komoly kutatómunkára lenne szükség)
Ez az ember
messze nem csak egy egyszerű hazudozó
hanem
veszélyes, nagypályás bűnöző,
egy bűnszövetkezet vezetője.
Ha úgy tetszik,
az első számú közellenség.
Elrabolta a vagyonunkat.
Az állami vagyon hűtlen kezelése és a rendszerszintű korrupció az Európai Unión belüli legnagyobb vagyoni különbséget és a fejlett világhoz való felzárkózásunk történelmi lehetőségének az elmulasztását eredményezte.
Elrabolta a szabadságunkat.
A kizárólagos hatalom megszerzése állam ellenes bűncselekmény.
Nincsenek fékek és ellensúlyok, minden hatalmi ág egy kézben van. Korlátozott
a tájékozódás a tájékoztatás valamit a szabad vélemény nyilvánítás.
Állampolgárokból alattvalók lettünk.
Elrabolta a becsületünket.
Elárulja, meglopja, kihasználja, zsarolja a szövetségeseinket.
Kiszolgáltatja az országot az agresszív kínai imperialista terjeszkedésnek.
Támogatja a háborús bűnös, terrorista orosz diktátort.
Utat enged az agymosó orosz propagandának, a szélsőjobb és náci eszméknek, a gyűlölet egyre nyíltabb megnyilvánulásainak.
Szégyen ma már magyarnak lenni a civilizált világ előtt.
Ez az ember
megszállta,
kirabolta,
lebutította,
gyűlölködővé tette,
kiárusította,
eladósította,
elárulta,
szégyenbe hozta
(és hozza) hazánkat.
Minden további perc
amit a hatalomban tölt,
amíg csak a miniszterelnöki címet bitorolja egyre inkább jóvátehetetlen és visszavonhatatlan károkat okoz, amelyek már így is több generáció életét tették tönkre előre is.
Ezért,
nincs mire várni,
nincs több vesztegetni való időnk.
Nem lehet ellenzéket imitálni.
Nem lehet a kivárásra játszani.
Nincs értelme
mérsékelten,
visszafogottan,
taktikázva,
óvatosan,
fél gőzzel....
A rendszer persze
előbb-utóbb magától is összedől, csakhogy akkor már mindannyiunkat maga alá fog temetni.
Szerintem
A diktatúrával szemben csak egységes ellenzéki összefogás lehet eredményes.
Akik nem az uralkodó helyét akarnák átvenni,
hanem a pozícióját megszüntetni.
Akik nem a hatalommal kötnek kompromisszumot,
hanem egymással.
Akik nem részei a rendszernek,
hanem az esküdt ellenségei.
Akik nem a parlamentben töltik feleslegesen bár, de jól megfizetve az idejüket,
hanem a tömegek élén az utcán vagy ha kell,
velük együtt a börtönben.
A NER égisze alatt rendezett választáson, egyenlőtlen esélyek mellett, a hatalom behozhatatlan média, törvénykezési és anyagi fölénye mellett esélytelen az ellenzéki győzelem.
De ha valami csoda folytán mégis....
A hatalmi téboly Orbáni léptékű, kórosan előrehaladott stádiumában már elképzelhetetlen,
hogy valaha is elismerje a vereségét és önként adja át a helyét,
nekünk kell elvennünk tőle!
Hát
tegyük meg minél előbb!
Legyünk végre közösen és egységesen a rendszer ellenzéke!
Van közös cél,
van közös ellenség,
van közös dolgunk!
"Ez egyszer csak annyit mondok:
Jó soká voltunk bolondok,
Legyen egy kis eszünk végre,
Másszunk a király képére.
Éljen,
Éljen a köztársaság!"
#BlazsóPéter
#SzabadonGondolom
Megjegyzések
Megjegyzés küldése